Content Plage

Nyarald magad jobb marketingessé

Szeptember 12-13. | Siófok, Balaton Hotel

A haladó marketingkonferencia 3. felvonása, ahol a marketing végre a megérdemelt helyére kerül. És itt te vagy a sztár.

  • Tényleg haladó tudásanyag a marketing élvonalából
  • Nem „egy jó gondolatot” kapsz, hanem egy teljes évnyi jobb marketinget
  • Az egyetlen magyar marketingkonferencia, ahol egyszerre nyaralhatsz és fejlődhetsz

Nyarald magad jobb marketingessé

A tavalyi résztvevők 93,7%-a gondolkodás nélkül jön idén is, mert…

1.

Itt egyetlen előadásban annyi értéket kapnak, hogy az visszahozza a jegyárat (olvasd el alább, hogyan garantáljuk a kiemelkedő tudást).

2.

A 2 napos konferencia annyira feltölti a résztvevőket, hogy az konverzióban mérhetően növeli a teljesítményüket. (Egy résztvevőnk mondta: „Az azóta írt hírlevelem már most tarol.”)

3.

Nyaralással felérően pihentető a szakmai rendezvény (ez az egyetlen magyar marketingkonferencia, ahol a medencéből hallgathatod az előadásokat).
2 napon keresztül azt fogod érezni: „igen, ezt imádom a marketingben.”
HOL: Siófok, Balaton Hotel
MIKOR: 2019. szeptember 12–13.

Tematika

A tematikát hónapokon keresztül csiszoljuk tökéletesre azért, hogy a konferencia:

  • olyan sodró legyen, mint egy rockkoncert
  • olyan tartalmas legyen, mint 2 marketingkönyvekkel csurig töltött polc
  • és olyan értékes legyen, hogy az előadások között szinte érzed, ahogy a bankszámlád megtelik friss forintokkal

Szeptember 12. (csütörtök)

1. előadás
Így szerezz több pénzt úgy, hogy egyetlen új vevőt sem hozol be (retention-esettanulmányok)

2. előadás
2019 leghatékonyabb hírleveleinek elemzése (+ konkrét tippek, amelyeket azonnal hazavihetsz)

3. előadás
Így hirdess hatékonyan Facebookon (kreatívok elemzése, kampánystratégiák, újdonságok és konkrét hazavihető tippek)

4. előadás
Ha jó marketinget akarsz, ezzel a 10 dologgal NE foglalkozz (időspórolás, folyamatkialakítás, csapatépítés)

5. előadás
Így szerezz leadeket olcsóbban (on-site konverzióoptimalizálás)

6. előadás
„Siri, írj marketingszöveget” (audiovizuális szövegírás a voice search és a videók korában)

7. előadás
2019 legjobb kampányoldalainak elemzése + eredményei

+ 2 db workshop
Téma bejelentése hamarosan

Szeptember 13. (péntek)

1. előadás
A robotok is József Attilára szavaznak (tartalmi keresőoptimalizálás 2020-ban)

2. előadás
Hogyan építs tartalomból termékpiramist, ha egytermékes vállalkozásod van?

3. előadás
Hogyan automatizáld a lehető legjobban a tartalommarketinged? (Folyamatkialakítás, szoftverek és esettanulmányok)

4. előadás
Onlife marketing 2020 (átjárás offline és online marketingmegoldások között)

5. előadás
Így tűnj ki egy új márkával egy látszólag telített piacon (esettanulmány)

6. előadás
Így építsd fel a social media jelenléted (és legyél olyan sikeres, mint egy influencer)

7. előadás
Hogyan készíts olyan kutatást, aminek eredményeiért könyörögni fog a sajtó? (Gyakorlati kutatásmódszertan esettanulmányokkal)

8. előadás (keynote)
„Eladhatatlan” termékek marketingje (kifejleszthetetlen belépőtermék; értékajánlat nélküli tucattermék, nehezen megfogható termék, hatalmas értékű termék és hasonló marketinges rémálmok megoldása)

Zárás: meglepetés!

A 6 lépcsős tematikaválasztással garantálom, hogy minden előadás kimagasló értéket adjon

Nagy ígéreteket tettem. De hogyan váltjuk ezt valóra?

1.

Felvázoljuk a 2 nap ívét

Mindkét napra van egy elképzelésünk, hogy mit szeretnénk neked átadni. Az egyik nap fókuszában a szövegírás áll, a másik napon a content marketing lesz a hangsúlyos. (Azaz: hogyan építs közönséget, majd hogyan értékesíts nekik.)

2.

Készítünk egy nagy listát a következő évek legfontosabb témáiról (50+ téma!)

Folyamatosan járunk konferenciákra (tavasszal 2 amerikai rendezvényen is voltunk), szabad perceinkben szakmai kiadványokat és szakkönyveket olvasunk, eközben pedig minden évben több száz kampány megy át a kezünk alatt.

Ebből a hatalmas tapasztalattömegből kollégáink mindegyike ír egy listát – végig azt szem előtt tartva, hogy mely témák a legfontosabbak ma (és a közeljövőben) egy marketingesnek.

3.

A listát leszűkítjük és sűrítjük

A leggyengébb témákat kirostáljuk, mert csak a legjobbak és legfontosabbak maradhatnak. Ahol lehet, a témákat vagy esettanulmányokat összevonjuk azért, hogy ne 3 előadás szóljon „ugyanarról” (pl. Instagram), hanem a 3 esettanulmányt 1 előadásba összevonva adjuk át neked.

Így kialakul egy kb. 3 marketingkonferenciára elég „short list”.

4.

A VIP-körünk megszavazza a témákat

Ők, az előfizetőink minden héten térdig gázolnak a kampányokban és követik a legfrissebb cikkeinket (a legrégebbi előfizetőnk több mint 3 éve van velünk). Ők téged képviselnek: résztvevői szemmel
értékelik a szűkített lista minden egyes előadását 1-től 6-ig.

A témákat a lehető legszárazabb szövegezéssel mutatjuk meg azért, hogy egy-egy frappánsabb cím ne befolyásolja az értékeléseket.

A 100+ szavazat alapján kialakul a legjobb témák erősorrendje – ráadásul ez már egy olyan lista, ami nem a minket érdeklő témákat mutatja, hanem a marketingorientált cégvezetők és marketingesek kíváncsiságát elégíti ki.

5.

A témákhoz megkeressük a legjobb előadókat

És nem fordítva. Ez azért fontos, mert a konferencia rólad szól (és a téged érdeklő témákról), nem az előadókról.

Évente több tucat rendezvényt tartunk és konferenciákon is rendszeresen előadunk: belső előadói gárdánk napról napra tapasztaltabbá válik, a meghívott előadók pedig az adott terület legjobbjai.

De ezzel az 5 lépéssel még nem vagyunk kész.

6.

Minden előadásnak át kell mennie az utolsó szűrőn

Minden egyes előadásnál feltesszük a legfontosabb kérdést:

„Ha csak erre az egy előadásra ül be valaki (és utána 2 napig koktélozgat a Balaton partján), akkor is megéri neki eljönni?

Ez az egy előadás képes több értéket adni, mint amennyibe a konferencia jegye kerül?”

Ha a válasz egyértelmű IGEN, akkor az előadást felvesszük a programba.

Ha a válasz nem, akkor még itt, a legutolsó szűrőnél is elkaszáljuk az előadást – mert ez a 2 konferencianap rólad szól és arról, hogyan tudsz több árbevételt elérni a marketinged fejlesztésével.

Marketingduma nélkül: a résztvevők szerint ilyen kimagasló minőségű a Content Plage

A tavalyi résztvevők 93,8%-a egyértelmű és hangos igent mondott az idei részvételre. (Már tavaly is telt házunk volt.) A többi kitöltőnél látod, hogy ők is igent mondtak, csak jobban kifejtették – egy ember az előadásoktól tette függővé. Nemet senki nem mondott, 100%-os a megújítás!

A tavalyi résztvevők többsége (61,5%-a) középhaladó tudásszintre teszi az előadásokat, 35,4%-a haladónak tartja.

„A hazai konferenciák között – nem csak a marketing témájúakat ideértve – is kimagasló. Mind szakmai színvonalában, mind az előadások mélységében. Mindez egy fantasztikus közösségben. Jövőre is itt leszek, mert bebizonyosodott, hogy aki kimarad, az lemarad.”
Tihanyi Gabriella

Minden előadónk a 110%-ot akarja átadni neked

Itt nincsenek töltelékelőadások – a konferencia legalább háromnegyede hasznos lesz neked.
(Természetesen a mi célunk az, hogy minden előadás 100%-os értékeléseket kapjon.)

Előadóink tudják, hogy nincs színpadról sales.

Ez a konferencia tisztel és szeret téged, ezért az előadásnak az első perctől az utolsóig értéket kell adnia. Ráadásul minden előadónak fizetünk (ez a konferenciapiacon ritka), mert így nem kényszerülnek arra, hogy reklámozással behozzák a bevételkiesésüket – végeredményben így mindenkitől a legjobbat kapod.

Csak felkészült előadók lépnek színpadra.

Mindenki elpróbálja az előadását és hetekig készül. Egymás diasorait kíméletlenül kritizáljuk és kinyesegetjük az üresjáratokat, hogy te már csak a legjobbat kapd meg. Belső gárdánkból a legrutinosabbak lépnek színpadra, meghívott előadóink a területük szakértői – és kiváló előadók.

Sűrítve, de befogadhatóan a lényeg.

Ahol lehet, kivágjuk a nyilvánvalót, az ismertet, a megszokottat. Csak akkor mutatunk (például) kutatási diagramot, ha még nem ismerted és tényleg elkerülhetetlen – de a lényeg a kampányok bemutatásán, a gyakorlati tudás átadásán és a megvalósítható tippek özönén lesz. (Természetesen az összes diasort megkapod benne a hivatkozásokkal, ám valljuk, hogy egy konferenciaelőadás nem arra való, hogy 15 egymást követő diagrammal elaltassunk téged.)

Megkapod a lényeget is.

45 perces előadásokat élvezhetsz majd, mert így van idő elmélyedni egy
témában: az előadó nemcsak „felvillant” valami érdekeset, hanem van ideje a konkrét lépéseket is átadni neked. Nem kell választanod, a tudásanyag 100%-a a tiéd lehet. Egyetlen nagy terem lesz, így nem kell teremről teremre járnod vagy nehéz döntéseket meghoznod, hogy mikor melyik előadásra ülj be. Ha szeretnéd, akkor az összes előadást kényelmesen meg tudod hallgatni.

Ne haragudj, de bulizni is fogunk

A Content Plage annyira elüt a hazai konferenciapiactól, hogy néhányan meglepődnek:
„most ez buli?”

 

Nem. Ez elsősorban egy haladó marketingkonferencia.

Másodsorban is egy haladó marketingkonferencia.
Harmadsorban is egy… haladó marketingkonferencia.

 

Legelőször addig pumpáljuk szakmai értékkel a 2 konferencianapot, hogy az szinte szétfeszíti a konferencia kereteit. Ez nem egy „alibikonferencia”, hanem mind a tartalom, mind az élmény 110%-os.

 

És ha 110%-ig biztos, hogy a tartalom verhetetlen… akkor feldíszítjük élménnyel.

Ezt azért tesszük, mert sem én, sem a csapatunk nem hagyjuk azt, hogy a marketingszakma unalmassá váljon.

Ezért a konferenciát a Balaton partjára szervezzük, ahol lelkedet melengető a
kilátás, frissítő a levegő és a hotelből kilépve a nyüzsgő Petőfi sétány fogad téged.

A konferencia ideje alatt nemcsak lehet, de ajánlott is használni az 1. emeleti medencét (a hangosítást úgy oldjuk meg, hogy a medencében ülve hallgathasd az előadásokat). A szünetekben friss péksütik és gyümölcsök várnak téged, minden nap reggeli, ebéd és vacsora fogad. (Igen, nálunk természetes, hogy a catering benne van a konferenciaélményben.)

A szünetekben a Plage saját koktéljait szürcsölheted, a kertet felturbózzuk pálmafákkal és napernyőkkel (így gyönyörű hangulatban építheted a szakmai kapcsolatokat).

Az első nap végén hatalmas bulival koronázzuk meg a napot, a marketing fenegyerekei és a legenergikusabb résztvevők hajnalig táncolnak (természetesen van DJ is, mert ez a konferencia menő). A második nap legelső előadóit pedig nem irigylem – de vérprofik és a legdurvább másnapot is pillanatok alatt eltüntetik a sodró előadásukkal.

Igen, jól fogjuk magunkat érezni, miközben rengeteget tanulunk.
Ha ettől idegenkedsz, akkor a Content Plage nem a te konferenciád.

Ha viszont úgy érzed, hogy a marketing menő… és szerinted is méltó, hogy a marketingrendezvények is menők legyenek… akkor a Content Plage-t imádni fogod. És te is úgy számolod vissza a napokat, ahogy a legelkötelezettebb résztvevők teszik.

Ez a konferencia szeret téged – és végig felnőttként kezel

A Content Plage alatt mindvégig te döntesz arról, hogy mit szeretnél csinálni. Egyértelmű lesz mindig, hogy épp hol tart a program – és te döntheted el, hogy be szeretnél-e ülni az előadásokra… vagy inkább elnyúlnál a medencében (és onnan hallgatnád az előadót).

Ha szeretnéd, hajnalig bulizhatsz velünk – ám ha nyugalomra vágysz a konferencianap után, akkor vár téged a kényelmes ágy a hotelszobádban.

Nincs noszogatás, nincs „terelgetés”, nincs elvárás: úgy élheted meg a 2 napos rendezvényt, ahogy te szeretnéd.

Bűntudatmentesen nyaralhatsz

Ha nyaralni mész, végig azon kattogsz, hogy hány feladat vár otthon és fejben számolgatod a pihenésed „opportunity costját”?

Ha viszont konferenciázol, akkor hiányolod az élményeket?

A Content Plage-on nem kell választanod: vár téged a Balaton-part és a hatalmas medence. Napozás közben hallgasd az előadásokat, frissülj fel a szaunában és élvezd a friss gyümölcsöket, a teljes éttermi ellátást és a festői tájat.

Tegyél pár lépést – és máris a konferenciateremben találod magad, ahol lehengerlő sűrűségben zajlik a marketing.

Ott vagy, ahol a marketing történik, miközben pihensz – ezt ennél időhatékonyabban nem lehet csinálni.

Kik és miért jönnek a Content Plage-ra?

Olyan embereket lász majd magad körül, akik szerint a marketing lehet menő, a folyamatos fejlődés fontos – és pont az i-n, hogy jó fejek. A közös hang azonnal meglesz mindenkivel. (Az alábbiakat a tavalyi telt ház megoszlása alapján tudom részletezni neked.)

Kkv-nál dolgozó marketingesek

jönnek, akiknek egy emberként kell érteniük tucatnyi területhez. Ők azt várják a konferenciától, hogy több területen is megkapják azt a friss tudást, ami a munkájukat megkönnyíti.

Nagyvállalat vagy multicég marketingosztályáról is jönnek olyan marketingszakemberek,

akik tudják, hogy mind a karrierjüket, mind a mindennapi munkájukat segíti az, ha a tudásuk naprakész és gyakorlati.

Ügynökségektől copywriterek, social media szakértők, marketingstratégák,

akik szeretnék ügyfeleiknek a lehető legjobb munkát adni.

Szabadúszó marketingszakemberek,

akik tudják, hogy tudásuk frissessége közvetlen kapcsolatban áll
azzal, hogy mennyit keresnek.

Cégvezetők és tulajdonosok,

akik szeretnék tudni, hogy milyen stratégiai irányt szabjanak a marketingjüknek (és mit várjanak el egy ügynökségtől).

Kisebb cégek tulajdonosai,

akik (most még) mindent maguk csinálnak – de ők a jövő sztárjai.

Egyetemisták,

akiket szeret annyira az egyetemük, hogy elküldi őket a Plage-ra.

3 dolog, amit biztosan hazaviszel a Content Plage-ról

Vannak konferenciák, amelyekért 20 órát repülünk és az USA nyugati partjáig utazunk, mert olyan
kimagasló értéket adnak.

És vannak olyanok, melyekre az ingyen jegy ellenére sem megyünk.

Gyakori konferenciarésztvevők vagyunk: sejtem, hogy miket gondolsz át egy rendezvény előtt –
például azt, hogy nemcsak a jegyárral fizetsz, hanem a konferencia alatt kieső munkaidőddel is.
Ezért minden évben külön dolgozunk a konferencia értékajánlatán, mert nekünk is fontos, hogy a
lehető legmegfoghatóbb legyen az értéke.

1.

Jó irányba viheted a marketinged.

A stratégiára fókuszáló előadások kiemelkedő pontossággal mutatják be neked a közeljövő legfontosabb marketinges irányait.

(2013-ban írtunk először a tartalommarketingről, ami ma már megkerülhetetlen. 2015-től kezdtünk el dolgozni egy előfizetős rendszeren és tartottunk a témában több előadást, írtunk róla cikket – ma már tucatszám jelennek meg a klubok. 2016-ban rámutattunk a mikromomentumok fontosságára, ma a marketingkommunikációt alakító szemlélet. 2017-ben talán a legelső chatbotos eseményt tartottuk idehaza, ma meghatározó csatorna.

2018-ban a felhasználói tartalom felértékelődéséről szólt a Plage egyik húzóelőadása, ma pedig a legnagyobb cégek is kezdenek user-generated content alapú kampányokat készíteni. Nem „vaktában” lövöldözünk, hanem a marketing ütőerén tartjuk az ujjunk és pontosan megmondjuk neked, hogy mennyi a szakma pulzusa.)

2.

Taktikai szintű megvalósítási segédletet kapsz az esettanulmányok során,

így nemcsak „elméletileg” fogod tudni, hogy milyen új eszközöket, csatornákat, kampányfelépítéseket (stb.) használj, hanem megkapod a lépéseket is. Teljesen világos lesz, hogyan tudsz még jobb kampányokat készíteni… könnyebben elérni (sőt túlteljesíteni) az üzleti mérőszámaidat… és még több árbevételt
szerezni.

3.

5 értékes névjegyet hazavihetsz még akkor is, ha egyáltalán nem networkölsz.

Ebédnél és vacsoránál beszélgess a melletted ülőkkel, az előadások szünetében a székszomédaiddal elcseveghetsz… a 2 nap során még úgy is értékes kapcsolatokat építhetsz, ha amúgy idegenkedsz a kapcsolatépítéstől. (Ha kifejezetten a kapcsolatépítésre fókuszálsz, akkor a rendezvény ebből a szempontból is aranybánya lesz neked.)

Ezen felül:

Kipihened magad lelkileg

Bármennyire fárasztó tud lenni egy konferencia, azért a Balaton partján, medencével, szaunával, napággyal, jó ételekkel… könnyű pihenni. Ráadásul pezseg a levegő a jó beszélgetésektől. Végig azt érzed majd, hogy végre hazaértem.

Új lendületet kapsz

A Content Plage magával ragadó: gyakori rendezvényrésztvevőként mondom, hogy nagyon kevés szakmai eseményen élheted át azt, hogy több száz emberrel együtt közösen dobog a szíved és úgy mész haza, hogy az egész világot le tudnád győzni. Ennek a konferenciának szíve és lelke van.

Jobb marketingessé nyaralhatod magad

Ez a szakma kegyetlen: a tudásunk villámgyorsan avul, a piac állandóan változik és semelyik kampány eredménye „nincs megígérve”. Minden csepp versenyelőnyre szükségünk van. A Content Plage nem egy csepp versenyelőnyt ad neked, hanem egy teljes medencényit.

Minél hamarabb veszed meg a jegyet, annál jobbá tudjuk tenni a konferenciát

A Content Plage 2018-ban telt házas volt – és 2019-ben is az lesz.
Ha időben megveszed a jegyet, akkor:
  • garantálhatod a részvételed (és nem kell aggódnod azon, hogy elfogyott-e már minden jegy – az idei tréningjeinknél 2 héttel az esemény előtt elfogynak a jegyek)
  • pénzt spórolsz magadnak (mert még tart az early bird)
  • segítesz még jobbá tenni a konferenciát
Ha az összes jegy elkel, akkor a marketingcsapat hirdetések készítése helyett elkezd a szervezői gárdának és a tartalomért felelős csapatnak segíteni – mert a felszabadult kapacitást is a Content Plage-ra „költjük”. Minden területen 110%-ot tervezünk – és padlógázzal megyünk.

100%-os garancia: még a helyszínen is meggondolhatod magad (de nem fogod)

Ha a konferencia 3. előadásáig úgy érzed, hogy mégsem erre számítottál, akkor szólj a szervezőknek – és visszakapod a teljes jegyárat, te pedig hazamehetsz. Nincs harag, nem fogunk „megjegyezni” és nem kell indoklást sem adnod.

2015 óta szervezünk rendezvényeket immár több ezer résztvevőnek, de eddig még senki nem élt a garanciával.

Melyik jegyet kéred?

Válaszd ki a jegyed most komoly kedvezményekkel és ajándékokkal. Nyomj a gombra és a következő oldalon kiválaszthatod a jegyek számát, valamint ellenőrizheted a foglalásod.

Normál jegy

A jegyek gyorsan fogynak.
159 900 forint + ÁFA
  • Részvétel 2 konferencianapon (15 gyakorlatias előadás + 2 workshop)
  • Teljes ellátás (ízletes reggeli, ebéd, vacsora, este buli a résztvevőkkel)
  • Szállás 1 éjszakára, kényelmes szobában
  • Hamisítatlan Content Plage-élmény
  • Networking további 200 vállalkozóval, marketingessel
  • 100%-os pénzvisszafizetési garancia

VIP jegy

Foglald le a helyed most (korlátozott számú egyéni szobánk van).
199.900 forint + ÁFA
  • Részvétel 2 konferencianapon (15 gyakorlatias előadás + 2 workshop)
  • Teljes ellátás (ízletes reggeli, ebéd, vacsora, este buli a résztvevőkkel)
  • A 2 konferencianap teljes videófelvétele (nettó 50 000 Ft érték)
  • A Content Plage hivatalos jegyzete
    (nettó 25 000 Ft érték)
  • Szállás 1 éjszakára, kényelmes, egyéni szobában
  • Hamisítatlan Content Plage-élmény
  • Networking további 200 vállalkozóval, marketingessel
  • 100%-os pénzvisszafizetési garancia
Legjobb ár

Fontos: amikor más konferenciák áraival összehasonlítod a Plage-t (ami természetes), akkor vedd figyelembe, hogy itt minden jegyben benne van a szállás és 2 napon keresztül a teljes ellátás.

A résztvevők imádták a tavalyi Plage-t. (Az idei pedig még jobb lesz.)

A tavalyi résztvevők 93,8%-a egyértelmű és hangos igent mondott az idei részvételre. (Már tavaly is telt házunk volt.) A többi kitöltőnél látod, hogy ők is igent mondtak, csak jobban kifejtették – egy ember az előadásoktól tette függővé. Nemet senki nem mondott, 100%-os a megújítás!

Köszi KK Team! Egy ilyen eseménnyel (is) pontosan azt adjátok, amire nekem szükségem van a marketinghez, ezt már nagyjából akkor éreztem, mikor megnyomtam a "Jelentkezem" piros gombot. A keretek jólesően lazák, de emellett a szakmaiság, tartalom, felkészültség 5 *****-os és egy cseppet sem csorbul! Na így tényleg rock&roll a marketing!
Murányi Norbert
A Plage után hálás leszel. Nem csak fáradt és egyben feldobott, hanem eszméletlenül hálás leszel, hogy van ma Magyarországon egy olyan csapat, aki nemcsak őrült mennyiségű tudást ad át a két nap alatt, hanem közösségi élményt, víziót, iránymutatást, és felteszi Magyarországot a marketing térképre. Ez most az élvonal. Nem engedheted meg magadnak, hogy ne tartozz közénk.
Kiss Gőgh Timi (Listamester)
Kiemelkedő minőség és szakmaiság az itthoni konferenciák között, talán az egyetlen haladó szintű marketing konferencia. Nincsenek bullshitek és sales, de ennek máshol is így kéne lennie. Ne vegyél részt a Plage-on, ha nem szeretnéd fejleszteni a marketinged, ha nem akarod leelőzni a versenytársaidat és ha lusta vagy alkalmazni a tanultakat. Egyéb esetben ott a helyed!
Tóth Máté – Marketing vezető, OnlineMárkabolt.hu
Egész évben arra vártam, hogy végre itt lehessek. Most arra várok, hogy megjöjjenek a videók és megnézhessem az előadásokat megint. Ínhüvelygyulladást kaptam azoknak az ötleteknek a lejegyzésétől, amik az előadásokat hallgatva jutottak eszembe a saját üzletemmel kapcsolatban. Volt annyira előramutató előadás (vízió?) is, hogy szinte elfelejtettem levegőt venni, nehogy lemaradjak a gondolatmenet egy fontos részletéről.
Ha egy évben csak egy konferenciára van pénzed, akkor ez legyen az. Elképesztően tartalmas, állkeresős és elgondolkodtató, ötletviharos, zseniális előadások, szuper KÖZÖSSÉG, igazi ÉLMÉNY. Itt a marketing tényleg rock&roll és nem túlzás a headline: "Nyarald magad jobb marketingessé". Ezen a konferencián, vagy inkább (ahogy a feleségem hívta) "wellness hétköznapokon" tényleg olyan élmény részt venni amit hetek, valószínű évek múlva is felemlegetsz, és amiből akár hónapokkal később is ihletet merítesz, építkezel.
Először is imádtam. Ezt annak a fényében mondom, hogy a legtöbb konferencia tartalmilag nem üti meg azt a szintet amit én elvárnék. De ez más volt. Jól felépített bullshitmentes hasznos tudásanyag.
Fehér Beáta
Miért ajánlom a Content Plage-t? A gyakorlati tapasztalatokon alapuló előadások miatt. A kialakítható kapcsolatok és együttműködések miatt. A közvetlen, szórakoztató és laza előadók miatt. Puzsér Robi szép szavai miatt. A rocksztár életérzés miatt. A siófoki naplemente miatt.
Tóth Kornél – OnlineMárkabolt.hu
Nem csak jobb marketingesekké nyaraltuk magunkat - a lazulás tényleg belefért este, de egyúttal jobb emberré, szakmaibb, minőségibb (tartalom)marketingessé és közösséggé is. És talán ebben van az az erő, ami képes arra, hogy nívót adjon ennek a szakmának, egy-egy cégnek.
Az első előadás után már többen azt mondtuk, hogy ott visszakaptuk többszörösen a jegy árát.
Máté Brigitta

Gyakori kérdésekre megnyugtató válaszok

Hány napos a Content Plage?
2 napos lesz, összesen 15-17 előadással és 2 workshoppal.

Milyen tudásszintű lesz a konferencia?
Középhaladó és haladó előadások lesznek. Ahogy tőlünk megszoktad: rengeteg szám, transzparencia és esettanulmány. Egyetlen saleselőadás sem lesz, sőt rövid cégbemutatók sem: ez a 2 nap végig az élvezetes és hasznos marketingtudásról szól majd.

Milyen előadók lesznek?
Olyan szakembereket hívunk, akik az adott témát nem elvileg tudják, hanem gyakorlatilag (tehát tudnak pl. éles kampányokat mutatni neked). Fontos az is, hogy jó előadó legyen, ezt is tesztelni fogjuk (sok embert láttunk már előadni, akit még nem, attól videót kérünk). A szervezésben a nagynak mondható kapcsolati hálónkon felül szakmai szervezeteket is bevonunk, adunk az ajánlásukra. A tematikánál és az előadóknál is a legfontosabb szempontunk, hogy mindegyik előadás önmagában megérje neked a jegyárat.

Van még kérdésem!
Kérlek, írj a [email protected] címre.

Mikor és hol lesz?
Szeptember 12-13-án a Balaton Hotelben. A részleteket folyamatosan küldjük majd (kapni fogsz levelet a végleges előadólistáról is).

Hogyan foglaljak szállást?
Nagyon egyszerű: sehogy 🙂 (A jegyed mellé ajándékba adjuk a szállást.)

Szívesen mennék, de a cégemnél azt hiszik, hogy ez valami buli lesz, nem pedig konferencia.
A Plage legelőször szakmai konferencia: a legfontosabb prioritásunk az, hogy a 2 napot annyi értékes szakmai anyaggal töltsük tele, amennyi csak 2 napba belefér. A tartalom kifogástalan lesz.

Csak ezután foglalkozunk azzal, hogy a Plage élményként is megállja a helyét: este lesz egy buli, kiváló balatoni helyszínre megyünk, van medence és jacuzzi is... szóval a 2 napot szórakoztatóra és pihentetőre is tervezzük.

Ezt azért csináljuk így, mert a Kreatív Kontroll felfogása az, hogy a szakmát lehet élvezni is 🙂

Egyébként a 2 szakmai napot úgy osztod fel, ahogy szeretnéd: ha csak az előadások érdekelnek, akkor kilométeres körben kerülheted a medencét. Ha a szórakozás érdekel inkább, akkor dőlj el a medencében kezedben egy fürt szőlővel és pohár pezsivel, aztán hallgasd a hangszórókból az előadásokat. Bárhogy döntesz, az jó döntés lesz 🙂

Legyél te is a Plage kiállítója

„Szeretnék én is támogató lenni – és közvetlenül elérni a több száz fős válogatott közönséget.” Kiállítói csomagjaink már nettó 100 ezer forinttól indulnak. Itt tényleg a hazai marketingszakma legjobbjai találkoznak – 2 teljes napig.

Az oldalt a marketingszoveg.com kiadója, a Kreatív Kontroll Kft. készítette.
1131 Budapest, Szent László út 101–103. [email protected]

Adatvédelmi azonosítószám: NAIH-92417/2015.

Adatvédelmi elvek
Általános Szerződési Feltételek

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm e-mailben
Share on linkedin
Megosztom Linkedin-en

Még nem döntöttél?

Kérj értesítést a határidőkről, nehogy lemaradj a több mint 150 000 forint értékű bónuszról és kedvezményről:

A gombra kattintva hozzájárulsz, hogy a megadott címre a Content Plage előtt értesítéseket küldjünk. Ezekről bármikor leiratkozhatsz.